Egyedül nem megy?

Több cikkben is említettem már, hogy mekkora jelentősége van a terápiának, ha valaki rendbe szeretné tenni az életét. De mi van, ha:

  • Nincs elérhető távolságban terapeuta.
  • Nincs rá idő, mert a gyerekkel kell foglalkozni.
  • Nincs rá pénz.
  • Nem bízol a terapeutákban.
  • Szerinted ez humbug.
  • Új iphone-ra kell gyűjteni. 🙂

Így sincs veszve semmi, de az teljesen biztos, hogy nem lehet saját magunkat a hajunknál fogva kihúzni a mocsárból, tehát előbb-utóbb elérkezik az a pont, amikor a feszültségek hatására be kell adni a derekunkat és segítséget kérni egy olyan embertől, aki már előrébb jár az úton.

Aki már belekezdett önmaga feltárásába, nagyon jól tudja, hogy ez nem egy logika diktálta döntés volt. Inkább lehet ezt kötni egy krízishez, erős fordulóponthoz, kiüresedéshez, vagy hatalmas feszültséghez, aminek kapcsán kicsúszik belőlünk a következő mondat: Kurvára elegem van! 🙂

Tehát leggyakrabban kényszerből indulunk el a nulláról, dühöngve, szomorkodva azon, hogy már nem működnek a megszokott dolgaink és óvatosan, fokozatosan nyílva keressük a megoldásokat. A kezdeti bizalmatlanság és félelem arra int minket, hogy inkább magunk keressünk megoldásokat, tehát jöhet a google, jöhetnek a cikkek, könyvek, videók és a saját tempónkban tágítjuk a tudásunkat.

Fontos, hogy ez még nem önismeret, ez csupán informálódás, de nélkülözhetetlen része a folyamatnak.

Kellő információ bekebelezése után, már lehet fogalmunk arról, hogy jóval több folyik a háttérben, saját magunk mélységeiben, mint azt eddig hittük, de ettől még a problémáink nem oldódnak meg. Attól, hogy több lett a tudásunk, még mindig érezhetjük a senki földje állapotot, a kiüresedést, a feszültséget.

Ezután a következő lépcsőfok lehet az, hogy elkezdjük személyesebbé tenni az írásokban, videókban lévő általános tudást, azaz elkezdjük önmagunkat sokkal komolyabban megfigyelni.

Nálam ez úgy történt, hogy amikor már sokadjára mentem a saját magam agyára, elkezdtem feltérképezni a működésemet és próbáltam összekötni a múltbeli szálakat. Ismétlődő eseményeket és reakciókat akartam keresni azzal a céllal, hogy megfejtsem, van-e valamiféle minta, ami szerint berendeződöm. A gond az volt, hogy egyáltalán nem jutottak eszembe dolgok vagy nem jól emlékeztem a történésekre, úgyhogy erről a projektről egy idő után le kellett tennem. (Mint pár évvel később világossá vált számomra, van bennünk egy olyan mechanizmus, ami a múltbeli emlékeket a saját hiedelmeinkhez alakítja és egy idő után másként emlékszünk vissza rájuk. Ezt kísérletekkel is alátámasztották és ebben a két videóban minden részlet megtudható: Videó 1, Videó 2 )

Szóval inkább arra koncentráltam, hogy ami épp történt, azt lejegyeztem. Gyűlt szépen az anyag és időnként átolvastam, hogy vajon találok-e benne ismétlődő mintázatokat. Találtam bőven, de arról fogalmam sem volt, hogy miként tudnám ezeket megszakítani. Így csak egy halom ismétlődő szenvedést láttam magam előtt, ami valljuk be elég elkeserítő tud lenni. Például: már tökéletesen látjuk, hogy miért ordítjuk le mindig a gyerek fejét, de totálisan tehetetlennek érezzük magunkat a leállítással kapcsolatban. Mindenki átesik ezen a szakaszon.

karma, asztrológia
Forrás: www.hinduizmus.hu

Ezután jön a következő lépcsőfok. Nem elég az, hogy figyeljük magunkat, leírjuk a történéseket, majd ismétlődéseket keresünk, hanem bele is kell túrni a dolgok mélyébe. A logikus gondolkodásunk számára, ez egy teljesen idegen terület, mivel az események és az emberi viselkedés felszíni elemzéséhez van szokva. Tehát gyakorlást igényel, de hallatlan nagy előnye van, ha ezt a képességet kifejlesztjük.

Itt van az első olyan választóvonal, ahol sokaknak elege lesz, mivel a szokásos gondolkodással nem kontrollálható dolgok kicsaphatják a biztosítékot. Főleg ha olyan emlékek jönnek a felszínre a gyerekkorból, amelyeket legszívesebben kitörölnénk. Szóval ha továbbra is egyedül szeretnénk menni az úton, akkor elég sok bátorságra és objektivitásra van szükség.

Az objektivitást úgy hozhatjuk elő leginkább, ha egy tudós bőrébe képzeljük magunkat, aki épp a (saját név) nevű egyed viselkedését vizsgálja. 🙂 Nálam ez a tudós-énem úgy bukkant a felszínre, hogy megfigyeltem egy gyakran ismételt reakciómat és máris jött a kérdés: Miért ez a reakció? Természetesen rögtön jött rá egy magyarázat a logikus szintről, de aztán tovább kérdeztem: Oké, de miért ez a magyarázat? Másodpercek alatt jött még egy magyarázat. Erre én: Oké, de miért ez? És ez a folyamat így haladt, míg nem maradt több logikus alátámasztás.

Ennek köszönhetően a logika és a felszín végre valahára kiütődött – egy korlátozott időre természetesen – és egy nem szokványos állapotba jutottam el, amit a valódi válaszok terének hívok. Mivel az összes logikus magyarázat kipörgött már a rendszerből, és totálisan nyitott voltam vadiúj megoldásokra, ezért rendszerint ebben az állapotban jött is olyan meglátás, ami nagyot fordított rajtam.

Ezt az állapotot bárki, önerejéből el tudja érni. Kell hozzá sok füzet, egy toll, rendszeres figyelem, könyörtelen kérdezősködés és nyitottság olyan meglátásokra, amelyek nem a saját okosságunk termékei.

Mint már jó régóta tudjuk: Az igazság felszabadít. Tehát az ilyen mély felismeréseknek valódi átalakító ereje van, viszont továbbra sem tudjuk minden gondunkat egyedül megoldani. Vannak ugyanis olyan blokkjaink, amelyek túl fájdalmasak ahhoz, hogy akár csak a felszínüket is megkarcoljuk, félünk a feltárásuktól, a tartalmuktól, valamint attól, hogy hogyan fogunk kijönni belőlük.

Itt már nem használ a további kutakodás, olvasás, videózás. A következő lépcsőfok a tanár, mester, segítő felkutatása.

Velük karöltve lehet feltárni és oldani azokat a tudatalatti sémákat, amelyekre az életünk épül. Ezekről a sémákról dióhéjban annyi fontos, hogy minden olyan tényező, amelyet a család, a tanárok, a szociális környezet értéknek tartott a felnevelkedésünk folyamán, az anno belénk ivódott. Amiért megdicsértek minket, abból lettek a kedvelt sémák, amiért leszidtak, abból a kerülendők. Akármennyire is figyeljük, vagy kérdezgetjük magunkat, képtelenség önszántunkból megváltoztatni egy olyan sémát, amire 20-30-40 évig épült az életünk (kivéve, ha napi 3-4 órát meditálunk). Ezért van, hogy visszaesünk egy függőségbe, megszegjük az újévi fogalmakat, vagy képtelenek vagyunk továbbra is megfeszített állkapoccsal betartani egy diétát.

Az eddigi tapasztalataim azt támasztják alá, hogy egy bizonyos lépcsőfok után a tudakozódást, igazságkeresést ki kell egészítse a terápiás munka, mivel csak akkor tudunk hozzáférni a valódi önmagunkhoz, hogy ha az önkorlátozó sémákkal már szembenéztünk.

Ami engem elvezetett ehhez a felismeréshez az az írással és önfigyeléssel kezdődő folyamat volt, ami később rendszeres terápiává nőtte ki magát. Mind a mai napig vannak olyan témák, amelyekkel kapcsolatban segítőhöz fordulok, az írással pedig a kezdetek óta nem álltam le.

Szóval, aki önállóan, mindenféle segítség nélkül szeretné végezni az önismeretet, annak szívből ajánlom az írás-megfigyelés-megkérdőjelezés módszerét azzal a kitétellel, hogy ez egy lépcsőfokig tudja elvinni az embert a teljes folyamatban.

Ajánlom még Eckhart Tolle, Adyashanti, Rupert Spira, Jeff Foster videóit.
David R. Hawkins, Feldmár András könyveit.
Valamint néha lazításképpen Bud Spencer és Terence Hill filmjeit. 🙂

És a végére itt egy pár hasznos tanács Eckhart Tolle-tól, azok számára, akik az önismereti munka, terápia vagy meditáció hatására gyakran élnek meg intenzív érzelmi diszharmóniát:


Fejléc kép forrása: www.pixabay.com