Akkor még jó ötletnek tűnt…

Ebben a cikkben egy roppant egyszerű módját fogom bemutatni annak, hogy miként lehet belekezdeni egy múltban megtörtént probléma feldolgozásába. Hogy jobban megértsük a cím hátterét, beszélnünk kell a nagyvonalúságról, ami a szeretetre való képesség egyik alap megnyilvánulása és szükség van rá a módszer elsajátításához. A nagyvonalúság rokon értelmű a hajlandósággal, és nekik köszönhető, hogy le tudjuk rakni a haragot, bosszút, önös érdekeket, valamint a fájdalmainkat.

Mi van, ha ez a kvalitás hiányos? Nos, akkor megtartjuk magunknak a fájdalmakat és a belőlük eredő dühöt, majd jön a büntetés – büntetettség kettőse.

  • Nincs megbocsátás, helyette szemet-szemért elv van.
  • Nincs elnézés, helyette a dzsungel törvénye működik.
  • Nincs empátia, helyette az állatias büntetés-jutalmazás uralja a rendszert.

Ebben a felállásban a nagyvonalúságnak csak a látszata tud megjelenni, ami mögött mindig van valamilyen érdek: én megbocsátok neked, ha ezentúl azt teszed, amit én akarok. Vagy: én elnézem neked a kihágásodat, ha adsz nekem kompenzálást.

asztrológia, pszichológia

Nincs ez másképp a spirituális világban sem, ahol vagy a karma fogalmához vagy Isten haragjához kötődik a büntetés. Az emberben ilyenkor az a félelem van, hogy azért kell jóvátételeket, megbocsátást, jó cselekedeteket gyakorolnunk, nehogy utolérjen a rossz karmánk vagy nehogy a pokolra jussunk. Ebben a tudatállapotban nem látjuk át, hogy a karma törvénye valójában azt jelenti, hogy minden tudatos vagy tudattalan cselekedetnek következménye van és azt sem látjuk át, hogy Isten egyfolytában a Tanú állapotában van, ő a nem-cselekvő, azaz az ég világon semmit nem tesz ellenünk. Mindebből azt kell észrevennünk, hogy bármire rá tudjuk húzni, hogy az majd megbüntet minket, ha az önmagunk elfogadása és a bűnös vagyok libikókán az utóbbi a súlyosabb.

Lássuk be, ez még mindig jobb annál, minthogy az emberek mindenféle morális törvény nélkül egymás torkának essenek a saját bűntudatuk által vezérelve (bár sok helyen ez zajlik ma). Jobb az, ha van egy megfoghatatlan, irányíthatatlan és hatalmas erő, amitől félni kell, különben elkanászodnánk. Aki gyereket nevel, az tudja, hogy kellenek a szabályok és a keretek különben komplett drámahercegnők és nyafka hercegek kerülnek ki a nagyvilágba, akik nagyon hamar az ember fejére nőnek.

De hogyan lehet túllépni azon, hogy kell fölénk egy fennhatóság, aki dorgál?

Egyszerűen szólva fel kell nőni! Akkor önmagunk fennhatósága leszünk, kellő önkontrollal, bölcsességgel és belátással. Amíg belül gyerekek vagyunk túlzó vágyakkal, szabadossággal és önfejűséggel, addig gratisban megkapjuk élőben vagy az elménkben a tekintélyfigurákat.

Több korábbi cikkben volt már szó arról, hogy mik azok a tényezők, amelyek belsőleg egy gyermeki állapotban tudnak minket tartani (Mire jó a terápia, Vajon mi van a mélyben), úgyhogy ezeket most nem tárgyaljuk újra. Nézzük meg inkább ezt az egyszerű módszert, amivel bele lehet kezdeni a feldolgozásba.

Einsteintől származik a következő mondás: Egy problémát nem lehet azon a szinten megoldani, ahol maga a probléma létrejött.

Tehát, amikor benne vagyunk egy ismétlődő félelmetes szituációban vagy teljesen eltelít minket a fájdalom egy régi sérülés miatt, akkor biztosra vehetjük, hogy nem látunk tisztán és ebben az állapotban nem a józan ész, hanem az állatvilágban is meglévő ösztönök irányítanak minket: harc, menekülés, lefagyás. Vagyis a megoldáshoz úgy kellene szemrevételezni a szituációt, mintha egy sakktáblát néznénk felülről.

asztrológia pszichológia

Egyértelmű, hogy ez nem könnyű és egy félelmetes vagy fájdalmas szituációban azt se tudjuk, hogy hogyan kéne belekezdeni. A legegyszerűbb tehát ilyenkor segítséghez fordulni, ami lehet egy szimpla baráti beszélgetés, lehetőleg egy olyan baráttal, aki nem akar rögtön megoldásokat erőltetni és képes akár egy percél is tovább csendben maradni. Itt legalább ki tudjuk adni magunkból a töltést, tehát kicsit kijövünk a beszűkült tudatállapotból.

Ilyen szempontból irigylésre méltó a nőknél az, hogy beszélve gondolkodnak és gondolkodva beszélnek. 🙂 Míg egy férfinél ugye az a biológiai reflex alakult ki, hogy csendben kell maradni, különben nem lesz zsákmány, tehát nekünk kisujjból megy az elfojtás és ha jót akarunk magunknak, akkor bizony meg kell tanulni megfogalmazni a történéseket.

A történés töltésének valamilyen fokú kiadása után válik valamennyire átláthatóvá, hogy mennyire vakon működtünk a korábbiakban. Ilyenkor már meg tud jelenni a nagyvonalúság és beláthatjuk: ha a múltban jobban tudtunk volna csinálni bármit, akkor 1000%, hogy jobban is csináltuk volna. De akkoriban éppen annyira voltunk képesek és legközelebb a tapasztalatok birtokában megpróbáljuk másképp csinálni.

Ha épp nincs elérhető barát vagy más segítség, akkor van egy szimpla gyakorlat, amivel trükkösen elő tudjuk csalni az együttérzést saját magunk irányában:

Merengjünk el azon, hogy a jelenlegi zűrös szituációhoz hasonló mikor és hogyan történt már a múltban és kezdjük el mesélni magunknak a történést (akár le is írhatjuk). Azzal a fél mondattal kellene átkeretezni a sztorit, hogy “akkor még jó ötletnek tűnt”. Ezt a fél mondatot ahányszor csak lehet, bele kell szőni az elmesélésbe és közben észben tartani: Ha jobban tudtam volna csinálni, akkor jobban csináltam volna.

Például.:

Akkor még jó ötletnek tűnt, hogy elvettem a szomszéd srác bringáját.

Akkor még jó ötletnek tűnt, hogy hagytam, hogy az osztálytársak rám szálljanak.

Akkor még jó ötletnek tűnt, hogy a szüleim választottak helyettem iskolát.

Akkor még jó ötletnek tűnt, hogy adtam még egy esélyt a páromnak.

Akkor még jó ötletnek tűnt, hogy elfogadtam a kenőpénzt.

Próbáljunk meg minden mondatot nagyvonalúsággal kijelenteni, elismerve azt, hogy tényleg megtettük azt, amit lehetett és nem rendelkeztünk kellő információval a következményekről. Tegyük ezt akkor is, ha mai fejjel azt gondoljuk, hogy jobban is teljesíthettünk volna. A ma az ma van, az akkor pedig akkor volt. Nagyon könnyű bűnbakot csinálni a múltbeli önmagunkból az aktuális énünk szempontjából, aki ugye már túl van a történéseken.

Forrás: www.nemkutya.com

Aki trükközni szeretne, annak jelzem, hogy ez a módszer nem arra való, hogy kibújjunk a jelen felelőssége alól és hátradőljünk. 🙂 A jelenben lévő összes szituációnkban továbbra is éberséggel, emberséggel és jóhiszemű törekvéssel működjünk, figyelembe véve azt, hogy a saját szabadságunk addig tart, amíg a másiké nem sérül.

Eredményes átkeretezést kívánok mindenkinek!


Fejléc kép forrása: www.pixabay.com