Nem muszáj beledögleni az önismeretbe

Ez egy olyan tapasztalat, amit a saját bőrömön tanultam meg.

Én sem úgy kezdtem, hogy minden csodás volt az életemben, csak egy csöppnyi valami hiányzott és hát azt feltöltöttem némi önismeretezéssel. 🙂 Nem. Brutál szarul éreztem magam a bőrömben és megváltást kerestem.

A magam intenzitásával és korai hebehurgyaságával kóstoltam bele 10-20 világnézetbe, módszerbe, majd maradt egy pár kiválasztott, amelyekre rettentő sok energiát fordítottam.

Kiguvadó szemekkel hallgattam azokat az előadásokat vagy csoportfoglalkozásokat, amelyek a mélyen magunkba merülésről és az azon keresztüli átalakulásról szóltak. Szinte minden ilyen előadásban elhangzott, hogy a terápiának és a mélyre merülésnek van fájdalmas oldala is. Szó se róla, aki már járt hatékony terápián, az tudja, hogy abban tényleg van konfrontáció, kényelmetlenség, provokálás, és a múlt traumáival való minimális szembesülés, tehát elkerülhetetlen, hogy ami eddig el volt fojtva, az lenn is maradjon.

Én egy ideig azt tettem a terápia hatékonyságának fokmérőjévé, hogy mennyire fáj vagy mennyire nyomasztó az aktuális alkalom. Kellett, hogy fájjon, mert kellett a visszajelzés. Tudni akartam, hogy jó úton járok, ezért automatikusan megalkottam magamban ezt a visszajelző rendszert.

Hétről hétre feküdtem egy ágyon, vagy ültem egy székben és fájtam. Sőt volt olyan időszakom, amikor egyszerre hat helyre jártam bizonyos időközönként, csak hogy gyorsabban fogyjon a cucc, tempósabban tudatosodjak.

A terápia működött, az életem átalakult, tehát nem kérdőjeleztem meg a rendszer hatékonyságát.

A cucc azonban nem tűnt el! Amit már egyszer feldolgoztam reinkarnációs utazással, az beköszönt a kineziológián. Amin átmentem color genetics-en, az újra felbukkant családállításon. Amit megoldottam színházterápián, az előjött ego-state-en.

A fanatizmusommal mondhattam volna azt, hogy akkor még jobban bele kell tenni magam, még mélyebbre kell ásni, még fájdalmasabb élményekkel kell szembesülni, de akkorra már eltelt 3 év és valami leállított.

Mi van, ha elérhetetlen célokat hajtok? Mi van, ha ez a fanatizmus is trauma alapú? Mi van, ha a terapeuták is hasonló feldolgozatlan traumákkal küzdenek? Mi van, ha a könyvek írói és az előadók is ugyanúgy be vannak akadva?

Forrás: facebook.com/other perspectives

Elvégre létezik olyan, hogy néplélek, léteznek kollektív archetípusok, amelyekkel lehetséges az erős azonosulás vagy az összemosódás, és akármennyire vagyok individualista, titkon a magyar balsorsot, a keresztény bűntudatot, a keleti aszkézist húzhatom magamra, ahogy a nálam tapasztaltabbak is.

Itt átbillent a mérce a mennyiségről a minőség irányába. Az idealizált segítői kapcsolatokról a mellérendelőek felé. A fájdalom visszajelző rendszeréről az éberség és a kapcsolódás felé. Természetesen továbbra is támaszkodtam a tanáraimra és a terapeutákra, de sokkal higgadtabban, mint korábban. Azt nem tudom megmondani, hogy ez pontosan mikor történt, mert ez egy folyamat gyümölcse. Azt sem tudom, hogy pontosan milyen lépések vezettek ide, de leginkább minden, amit korábban csináltam.

Innentől kezdve kívülről is meg tudtam nézni a korábbi időszakomat, mivel eloldódott a „fanatikus úton lévő” szereppel való azonosulásom.

Azt nem vitatom, hogy a terápiás folyamatnak része-e a fajdalom vagy a halál élmény, mert része. A terápia lényege az lenne, hogy egy beszűkült tudatállapotból egy tágabba kerülj, amivel együtt jár, hogy a beszűkült állapot elmúlik. Meghal vele együtt minden beszűkítő azonosulás, szokás és gyakran a kapcsolatok is.

A terápiának része a halál, a beledöglés viszont nem feltétlenül.

Mi a különbség?

A terápiában egy halál élmény az, amikor végre fel tudom dolgozni az apám eltávozását. A hozzá ragaszkodó én-részem eltűnik, a ragaszkodásra felépült gondolataim, napi szokásaim oldódnak és síráson, dühöngésen keresztül kiadom az elfojtott feszültséget. Megszületik egy tágabb tudatállapotom az előző hamvain, amiben apám már a helyére került. Ennek a feldolgozásnak van egy természetes folyamata és egy emberi arca.

Beledögleni viszont azért lehet az önismeretbe, mert azt hiszem, hogy irányítható a folyamat. Van egy elképzelésem arról, hogy hová akarok fixen eljutni és az most mindegy, hogy ezt egy tanításra, tanárra vagy youtube videóra alapozom, a merevségen van a hangsúly. Nem arra fordítom a figyelmet, hogy apám eltávozása valahogy feldolgozódjon, hanem arra, hogy soha többé ne érhessen engem ilyen fájdalom. Olyan célokat tűzök ki, mint pl „érinthetetlen akarok lenni”, „mindent előre akarok látni”, „szuperképességeket akarok”, „meg akarok világosodni”, „azt akarom, hogy legyen egy mindent megsúgó őrangyalom vagy szellemi vezetőm”.

Mesés vágyak!

Másként szólva ki akarok bújni az emberi mivoltomból és egy biztonságosabb létezést akarok. Ezzel a mentalitással valószínűleg rá is akadok azokra a tanítókra, segítőkre, akik ezen cél elérésében valahogy segítenek, és kialakul bennem, hogy elmegyek 100 családállításra és átalakul az életem, elvégzek 10 000 leborulást és a következő életemben is emberi testben születek újjá, elmondok 100 000 imát és bebocsátást nyerek egy szebb létsíkra.

Ennek eléggé kereskedelmi szaga van, nem?

A fogyasztói társadalom tényleg így működik. Eladsz x-et és kapsz valamit érte, veszel y-t és fizetsz valamit érte. Így működik a test is. Többet mozogsz és/vagy kevesebbet eszel, akkor fogysz, vagy ha többet edzel, akkor erősebb leszel.

A racionális és a test-központú világnézetben nagyon egyértelműen látható az, hogy ha teszel valamit, akkor mi lesz az eredménye. Ezen elv alapján működik Indiában ipari méretekben a nyugatiak behülyítése. Vedd meg ezt az ereklyét és ez megszabadít a káros démonoktól; fizess be egy éves szertartásra és minden nap égetnek a karmádon; szentnek, bölcsnek, híres történelmi személyiségek reinkarnációinak neveznek, hogy a különlegesség utáni vágyadra apelláljanak és befizess egy elvonulásra.

Forrás: facebook.com/ink

Valójában nincsenek olyan biztosítékaink, amiket a kényelmes hazugságok sugallnak nekünk.

Ha valaki elkezd önismerezetni vagy terápiába járni, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy neki jobb élete lesz onnantól kezdve. Éberebb lesz, tudatosabb, könnyebben veszi az élet akadályait, tágabb döntési tartományban fog működni, de továbbra is ember marad és továbbra is lesznek nehéz élethelyzetei.

Semmiféle biztos információ nincs arról, hogy tényleg emberként születünk újjá, ha ezresével nyomjuk a leborulásokat vagy a mantrákat. Combosabbak leszünk, jobban fog menni az alázat, tisztább lesz a hangunk, könnyebben fog működni a teremtés, de nem kapunk előszerződést semmiféle nagyfőnöktől a következő életre.

 Az önismereti fejlődéssel nem lehet kufárkodni.

Nem tudhatod, hogy egy kórházba kerülés alatt milyen megvilágosító gondolataid születnek, és azt sem, hogy a szerelmesed milyen kellemetlen meglepetéseket tartogat neked 10 év múlva. Nem tudhatod, hogy egy feszített asztrológiai konstelláció biztos szívatást hoz, vagy úgy átsiklasz rajta, mint a ‘szoboszlói csőcsúszdán.

Nem tudhatod, hogy ha megcsinálsz 40 előző életes utazást vagy 300 családállítást, akkor teljesül-e az elképzelésed. Mondhatod azt, hogy majd 40 alkalom után döntök, majd 300 állítás után automatikusan jobb lesz.

Mi van, ha nem?

Mi van, ha időközben is csinálhattál volna már valamit?

Mi van, ha a terápiában már rég elgörgettétek az akadályokat, de te még mindig nem akarsz kockáztatni?

És miből gondolod, hogy az elképzelésed egybeesik a fejlődéseddel?

Kemény kérdések ezek és egyáltalán nem beolvasásként szánom őket. Én is épp úgy zátonyra futok velük időnként, mint ahogy mindannyian. Én is hajlamos vagyok halogatásra, kényelmességre, biztosra játszásra, okoskodásra, de arra már rájöttem, hogy az önismerettel való fanatikus kufárkodás nem hozza meg a gyümölcsét.

Az élet attól fejlesztő, hogy vannak benne megváltoztathatatlan, titkos, misztikus, megválaszolhatatlan dolgok.

Mindannyian fejlődni vagyunk itt, tehát jobb, ha ezeket elfogadjuk. És ahelyett, hogy beledöglünk önmagunk jövőbe kihelyezett megváltásába, tegyünk több hangsúlyt a mostra. Most ki van melletted? Hogy tudsz vele jobban kapcsolódni? Most mit kell éppen megcsinálnod? Most mit olvasol? Most mit csinál az a galamb az ablakpárkányon? Most hogy veszed a levegőt? Most hol feszül a tested? Most mit ismételsz? Most hogy tudnád másképp csinálni, mint előzőleg?

Fótos János


Fejléc kép forrása: www.pixabay.com