Fényszög pszichológia 3. rész

Az előző részek tartalmából:

Ebben a cikksorozatban az asztrológiában jól ismert fényszögeket kötöm össze a pszichológiában alaposan feltárt sorskönyvekkel és játszmákkal, így a tradicionális vagy ezoterikus magyarázatok köznapibb, modernebb formában is érthetővé válnak. Az előző részekben leírtam, hogy mi is az a fényszög, mit jelent a játszma és terítékre került a Nap, a Jupiter és a Mars működése.

Fényszög pszichológia 1. rész

Fényszög pszichológia 2. rész

Ezúttal feltárjuk az Aszcendens együttállását a Holddal vagy a Neptunusszal. (Ebben az esetben is van még pár hasonló jelentésű kombináció, például a Nap, a Hold, az Asc, a születési uralkodó a Rákban vagy Halakban; vagy a Hold/Neptunusz együttállása, egyéb erős fényszöge a Nappal, születési uralkodóval, Asc-el; és persze asztrológiai ágazattól függően más is elképzelhető.)

Ismét kiemelem, hogy a játszma oldalt fogom kivesézni, a tanácsadásokon viszont a konstellációk mindkét oldalával foglalkozunk. Nem kell tehát magadra húzni a cikkek tartalmát kizárólagosan, de elképzelhető, hogy látsz majd bennük hasonlóságot az életeddel. A tanácsadásokon szoktuk a sok általános információt személyre szabni, és így egy komplex kép tárul fel a belső világodról. Érthető módon itt ilyen pontossággal nem tudjuk kitárgyalni a témát, de kiinduló pontnak mindenképp hasznos a cikk.

A Hold és Neptunusz játszmáját így nevezném el: Anya védj meg!

Hogy jobban megértsük miről is van szó, beszéljünk egy kicsit a felnövésről!

Nem a biológiai érésről, vagy az ivarérettségről van szó, és nem is arról, hogy kijártuk az iskolákat. A felnövés a belső érettségről szól, ami egyfajta beavatás az életbe. A felnőttséggel együtt jár a rugalmas alkalmazkodás, mivel már épp elég tapasztalat van arról, hogy az életet nem lehet irányítani, sosincs teljes biztonság és gyakran olyan eseményekkel állunk szemben, amit el sem tudtunk volna képzelni.

Amikortól ez a rugalmasság meg tud jelenni, az a fejlődéselméletek szerint kb a 20. életévünk. Ekkorra elvileg már leváltunk az anyánkról, megtanultuk hogyan működik az érzelemvilágunk, milyen a csoporthoz tartozás, milyen megfelelni a normáknak vagy tekintélyeknek, kialakult a racionális gondolkodásunk, megjelent a független, önálló életre való igényünk, képesek vagyunk a versengésre és van legalább egy jelentős célunk, amit fűt az ambíciónk.

Természetesen ez egy ideális fejlődés lenne a legtöbb modell szerint, de nem kell messzire nézni és találhatunk videójáték-függő húszasokat, anyától függő harmincasokat, érzelmi szélsőségekkel küzdő negyveneseket, tekintélyeknek teljesen kiszolgáltatott ötveneseket, eltompult hatvanasokat, és halálváró, depressziós hetveneseket. Szinte mindannyiunkban lapul egy-két gyerekfejjel gondolkodó én-rész, aki irányítja a működésünket.

Forrás: www.facebook.com

A felnőttség tehát nem jár együtt az életkorral. A belső érettség törekvés kérdése, az elismerést ki kell érdemelni, a tisztelet nem jár csak úgy, az értelmet edzeni kell, a függetlenséget pedig kivívni.

Mindezek fényében vajon miféle elakadást jelent az ’Anya védj meg!’ című játszma?

Annyi biztos, hogy nagyon korai programról van szó, amit nem tudunk az akaratunkkal befolyásolni. Az anyával való összeolvadás az első fél évünkben garantált, ilyenkor még azt sem tudjuk megkülönböztetni, hogy két különálló fizikai test vagyunk. Kb. 4 hónapos kortól kezdődik meg a szeparáció és 9 hónapos korra elvileg befejeződik. Ha az első kb. 9 hónapban történt velünk valami különösen megrázó, vagy az anyánk tapasztalt egy erős traumát, ami által például úgy döntött, hogy elválaszthatatlanok leszünk tőle, akkor a leválás nem tud teljesen végbemenni. Megmarad az anyától való függés, és az életünk az anya megmentésére, kisegítésére vagy a rá való hagyatkozásra épülhet, még akkor is, ha már rég nem él.

Felnőttségről tehát ebben az esetben szó sincs. Rengetegen küzdünk ezzel a korai elakadással és többségünk úgy, hogy fogalmunk sincs a probléma gyökeréről. Nem is lehet, mivel az első 3 évünkből szinte semmire nem emlékszünk. Mélyre betekintő technikákkal vagy gyakorlott meditációval lehet rálátni ezekre a korai évekre és elkezdeni megoldani az itt betáplált programokat.  

Miből lehet észrevenni, ha ez a játszma fut az életünkben?

Röviden szólva az elveszettség és önsajnálat túlburjánzásából. De nézzük meg egy fiktív példával, hogy miként működik ez a játszma és úgy sokkal világosabb lesz, miről beszélek.

Irén egy 35 éves, majdnem boldog családanya, aki a férjével és a két gyerekével él egy Budapest melletti kis településen, otthonosan berendezett házikóban, nagy és szépen gondozott kerttel. Sajnos az édesanyja belehalt a szülésbe, de Irént sikerült anno megmenteni. Az anya fényképe minden nap előkerül az albumból és elképzeli, hogy milyen lenne őt körbevezetni ezen az idilli, biztonságos helyen, amit a családdal felépítettek. Szomorúan veszi tudomásul minden egyes alkalommal, hogy erre már soha nem kerülhet sor és nem tehet mást, minthogy a saját gyerekeinek megadja azt, amit ő nem kaphatott meg. A nagyobbik lurkó 5 éves, a kislány pedig 2, Irén épp a nagyfiúért megy az oviba.

  • Szia Kincsem, milyen volt az ovi?
  • Jó volt!
  • … (Miért nem mond többet? Valami baj történhetett! Vagy én kérdeztem rossz hangsúllyal? Úristen lehet, hogy valamit elrontottam tegnap, amiért még mindig haragszik rám. Á, kész csődtömeg vagyok, öt év alatt se tudtam belejönni az anyaságba.)
  • Anyaaa! Miért vagy ennyire csendben?
  • Ja… ááá… izé, semmi Kicsim, csak fáradt vagyok. (Miért nincs itt anya, amikor kéne? Honnan tudjam, hogy mit rontottam el?)

Hazaérnek és pár óra múlva a férj is megjön.

  • Helló Drágám!
  • Végre hazaértél, olyan nehéz napom volt! Megint elővettem anyám fényképét és elbőgtem magam, teljesen magam alá kerültem. Elcsúsztam az idővel, és nem tudtam vacsorát főzni, úgyhogy rendelnem kellett, de belekóstoltam és nem volt elég jó ízű, aztán azon kezdtem el aggódni, hogy vajon mit fogsz szólni hozzá. Aztán elmentem Karcsiért az oviba és hát… húú… valamit elronthattam nála, mert alig beszélt hozzám. Már megint kész csődtömegnek érzem magam. Jajj, de már megint ezt csinálom. Ne haragudj! Nem akartalak letámadni! Milyen volt a napod?

Elbeszélgetnek, majd vacsora közben a férj megkérdi Irént, hogy mi a helyzet a munkába visszatéréssel? Irén erre egy pillanat alatt bedühödik.

  • Miért akarsz engem kitoloncolni itthonról? Vagy el akarsz választani a gyerekektől? Nem tudod milyen fájdalmas lehet nekik az anyjuk nélkül lenni? Én nem fogom csak úgy itt hagyni őket!
  • Oké, oké, nyugalom! Én csak azt kérdeztem, hogy gondolkodtál-e a visszatérésen, hamarosan lejár a gyes.
  • Nem gondolkodtam. Na jó, de, gondolkodtam. De elborzaszt, hogy visszamenjek abba az irodába. Ott senki nem vesz figyelembe senkit, mindenki csak hajtja a munkát, a főnök egy rabszolgatartó, a környék meg egy kész betondzsungel.
  • Na jó Szívem, de gondolnunk kell a pénzügyekre is, meg neked is jót tenne a környezetváltozás. Ha kell, akkor válts munkahelyet!
  • Ó azzal is mennyi macera lenne, szerinted egy kétgyerekes nőt olyan egyszerűen felvesznek bárhová? De jó lenne, ha volna egy ismerősünk saját céggel és én csak be lennék oda jelentve minimálbérrel, valami itthon végezhető papírmunkára. Akkor nem kéne itt hagynom a gyerekeket és itthonról se kéne kimozdulni. (Vagy milyen jó lenne, ha anya be tudna segíteni… de hát az már lehetetlen…)
  • Valahányszor szóba hozom a témát, belőled mindig ilyen idilli tervek jönnek elő. Figyelj, én sem bírom a végtelenségig a túlórákat. Ha speciális oviba és később ilyen iskolába akarjuk járatni a gyerekeket, ahhoz te is kellesz.
  • Ó, igen, tudom. De nem bírom… Ölelj meg légyszi! Mi lenne, ha inkább szülnék még egy gyereket? Akkor még pár évre itthon maradhatnék a lurkókkal, megint babázhatnék és a gyesből is jönne be valamennyi.
  • Szívem, te húzod az időt. Emiatt nem fogunk bevállalni még egy gyereket.

Ezt a beszélgetést át lehetne fordítani a férfi oldalra is, de a lényeg már átjön belőle.

Ez a program hiperérzékennyé, sértődékennyé és védekezővé teszi az embert. Állandóan ott az igény a biztonságra, és a korai sérülések meglehetősen szélsőségessé és kiszámíthatatlanná teszik az ember érzelemvilágát. Úgy változnak a vélemények, a gondolkodás, és a döntések, mint a holdciklusok. Folyamatosan ott a rejtett várakozás, hogy majd valaki segít, majd valaki megment és mivel ez nem következik be, ezért nagyon könnyen kifejlődik az áldozat szerep, rengeteg a csalódás élmény. Feláldozható szereplőkké válunk, csak adunk és adunk és adunk, de sosem kapjuk meg, amit akarunk. Nem is kaphatjuk, mert az anyánkat, az anyai szeretetet, és biztonságot semmi és senki nem tudja pótolni.

Természetesen belső munkával ezen a játszmán is lehet lazítani. Néhány alkalom után már felismerhetővé válik az, hogy a megmentésre várás valójában az anyahiányra vezethető vissza. (Ezt persze nem kell általánosítanunk, csak a jelenleg tárgyalt játszma miatt fogalmazok így. Más oka is lehet a várakozásnak.) A felismerés után pedig feltárhatóvá válnak azok a korai traumák, amelyek beragadtak és a kora gyerekkorban tartják a figyelmünk és az energiánk jelentős részét. 

Ha felfedeznél a horoszkópodban bármilyen ehhez a játszmához kapcsolódó fényszöget, konstellációt, vagy észrevetted ezt a játszmát az életedben, akkor először is vegyél egy-két mély levegőt. Elképzelhető, hogy olvasás közben már be is aktiválódott az elveszettség vagy bedühödtél a tehetetlenség miatt. Bármelyik jó jelzés arra, hogy kezdeni kéne valamit magaddal, mert az elfojtások elég sok energiát kivesznek az életedből. Itt is érvényes az, hogy a sorsunk nem kitörölhető, de meghaladható.

A szembesülés után jöhet a meghaladás. Ennek első lépése mindig a felfedezés, a második a belső munka, a harmadik pedig magától történik meg, ez az átváltozás.

Az első lépés részben megtörténhet ezen sorozat cikkein keresztül vagy egyéni horoszkópelemzésen, de a második lépéshez már mélyebb személyes kontaktus kell, hogy feltárjuk azokat a kibillenéseket, amelyek rejtetten irányítják az életedet.

Ha szeretnéd felmérni a születési képletedet, vagy belecsapnál egy belső folyamatba és elkezdenéd felszabadítani magad a játszmák alól, akkor keress meg ezen elérhetőségek valamelyikén.

fotosjanos@asztropszichologia.hu

Kapcsolat

Facebook

06-20-445-55-57

Fótos János


Fejléc kép forrása: www.pixabay.com