A gondolkodásod lomtalanítása 2. rész – Az írás

Még 2010-ben egy segítő javaslatára kezdtem el írni a napjaimról. Ő azt javasolta, úgy írjak, hogy ezt csak én fogom olvasni, tehát használhatok bármilyen nyelvezetet, bármilyen megfogalmazást és bármiről jegyzetelhetek. A lényeg az, hogy úgy fogom jobban megismerni magamat, ha írás közben nem alakoskodok, nem gondolok olyanokra, hogy ha xy elolvasná, akkor mit szólna hozzá. Tehát had jöjjön kifelé minden, amit gondolok, érzek, érzékelek akár olyan formában is, ami nyomdafestéket nem tűr.

Hihetetlenül tetszett! Nagyon rákaptam, és azóta már egy kisebb ikeás doboznyi mennyiség jött össze. 🙂

Nézzük először a múltat.

Amit csináltam, azt nem hívnám naplózásnak. Nem volt benne szabályos rendszeresség, és nem az eseményeimet, vagy a napjaimat írtam le, hanem azt, ami éppen foglalkoztatott. Egy érzelmi vihar, amit egy beszélgetés szított, egy hirtelen megdöbbenés, amit hazafelé menet váltott ki egy látvány, egy terápiás alkalom, ahol nagyon mély dolgokat tártunk fel vagy épp egy napközbeni gondolat-cunami, amit meg akartam érteni. A legelső füzet legelső bejegyzése például arról szól, hogy éppen szenvedek a magányosságtól, de megpróbálom magamat meggyőzni, hogy majd a gondviselés megsegít. Oldalakon keresztül taglalom a témát, majd feladom, és napokkal később veszem fel újra a fonalat. 🙂

Kezdetben ez a fajta írás nekem nagyon hasznos volt. Egyrészt végre valahára láthatóvá vált, hogy mi folyik bennem, milyen gondolatok cikáznak a fejemben. Másrészt mintha találtam volna magamnak egy lojális, figyelmes pajtást, aki mindig meghallgat, amíg csak van bennem szusz. Bármit leírhattam, a füzet nem ítélt.

Azóta már bővebben utána olvastam annak, hogy miért lehetett ez annyira jó nekem. Fura szóval ventilálásnak hívják a segítői szakmában, amikor a másik fél kiadja magából a ki nem mondott dolgokat. A segítő közben éberen figyel, kérdéseket iktat be és néha összefoglal, hogy azért ne egy panaszmassza legyen az egészből. De a lényeg a feszültségmentesítés, ami után jöhet a tudatosítás és a belső munka. Azonban gyakran már az megoldja a problémát, hogy van kinek elmondani, azaz kiventilálni a dolgokat. Biztosan sokunkkal előfordult már, hogy egy értelmes, figyelmes ember társaságában bele tudtunk lazulni a helyzetbe és töviről-hegyire elmondtunk mindent, majd hirtelen fel is bukkant a megoldás. Csak úgy a semmiből.

Ilyenek megtörténhetnek írás közben is. Nem egyszer tapasztaltam hatalmas megkönnyebbülést már csak attól, hogy leírtam azt, ami nyomasztott és nem egyszer jött megoldás egy gondommal kapcsolatban. Hogy honnan, azt nem tudom, de jött és kész.

Forrás: www.facebook.com/other perspectives
Fordítás balról jobbra: Amik miatt aggódom – Ami megtörténhet – Ami tényleg meg is történik 🙂

Kis idő múlva már nem csak ventilálást végeztem, hanem megpróbálkoztam az írásbeli párbeszédekkel. Az az ötletem támadt, hogy elképzelem magam egy olyan szituációban, ahol egy segítővel vagy egy jóbarátommal ülök szemben és neki mesélem a problémámat, majd ő pedig reagál. (Ezt annál könnyebb volt megcsinálni minél frissebb volt egy valós találkozónk élménye az adott emberrel.) Én szépen mondtam a magamét írásban, aztán nézőpontot váltottam és az ő szemszögéből írtam le a választ.

Ez egy kitűnő módszernek bizonyult arra, hogy ne legyek bezárva az én kis gondolatvilágomba, komfort zónámba, hanem legyen valami kimozdító erő, egy merőben más nézőponton keresztül. Az ember amúgy is a kapcsolatain keresztül fejlődik, egyszerűen kellenek az eltérő nézőpontok, különben nincs semmi kihívás és az életünk vesztegel.

Közelítünk a jelenhez…

Amikor már jobban beleástam magam az asztrológiába, rájöttem, hogy a korábban teleírt füzeteim az én kincsesbányáim. Ugyanis visszaolvasva őket le tudom tesztelni, hogy az asztrológiai előrejelzések mennyire válnak be, mennyire lehet egyáltalán támaszkodni a prognózisokra. Nem hittem volna, de egy komplett rémálommá változott ez a kutatómunka. 🙂 Jópár hónapom ráment erre, a gépem tele volt excel táblákkal és a füzeteim teljesen laborszagúak voltak. Elsősorban arra kellett rájönnöm, hogy nem való nekem ez az állandó méricskélés, összevetés, elemzés, árgus szemmel megfigyelés. Mindez elég görcsössé, paranoiássá, gyanakvóvá és túlságosan befordulóvá tudja változtatni az embert, úgyhogy visszatértem inkább a spontánabb íráshoz. (Hogy mikre jöttem rá az asztrológiával kapcsolatban, azt valószínűleg majd beillesztem az arról szóló cikkbe, de itt jelenleg nem releváns.)

Már a segítői szakmában praktizálva, többször előfordult, hogy az addig tanult, olvasott nézőpontok összecsaptak a fejemben. Például ki akartam rakni egy cikket a blogra, de nem tudtam, hogy milyen szemszögből világítsam meg a témát? Aszerint, amit még az agykontrollon tanultam, vagy inkább használjak egy videót, vagy azt, amit Jung írt az egyik könyvében, vagy azt, amit a legutóbbi tanártól tanultam, esetleg azt, amit a barátom javasolt ilyen esetekre?

Kész káosz! Azt találtam ki, hogy pár órára abbahagyom a cikkírást és az égvilágon minden nézőpontot leírok a füzetembe. Szépen sorra vettem minden tanítót, barátot, rokont, aki csak megszólalt a fejemben és leírtam, hogy mit mondanának. Elém tárult az elmém fecsegése, másként szólva, az a rohadt nagy káosz, ami alapból bennünk van. 🙂 Nézegettem ezt a jópár oldalon keresztül átnyúló infóhalmazt. Csomó név, mondat infó, mindben van igazság, és mindben tudok találni elvetendőt is. Ahogy lapozgattam és olvastam oda-vissza, egyszercsak behasított a felismerés: Ezek vélemények, bazzzzz! Nem kell igazságot tenni közöttük!

Azóta is használom ezt a módszert, ha totál összegabalyodik a gondolkodásom és így minden alkalommal ki tudok jönni egy külső nézőpontba. Megkönnyebbülök és írom szépen tovább a cikket, ahogy jónak gondolom.

A ventiláláson, a párbeszédeken és az általános elemezgetéseken kívül olyan technikákra is rábukkantam, amelyekkel mélyebb hatást értem el, mint egy megkönnyebbülés. Például David Hawkins – Elengedés című könyvében olvastam, a Miért? – kérdés ismételgetését. Vagy a szerintem zseniális Gyógyító írás című könyv bármelyik technikáját bátran tudom ajánlani. Ezekről azért nem írok itt bővebben, mert nagyon hosszúra nyúlna a cikk, de aki komolyabban utána akar járni, az szerezze be a könyveket. Számomra sokszor életmentőnek bizonyultak.

És végül beszélek egy kicsit arról, hogy mi zajlik most.

Az írással nem álltam le, sőt nagyon széles palettából válogathatok, ha épp egy olyan problémába ütközök, amit magam oldanék meg. Jelenleg azzal kísérletezem, hogyan tudnám mesélhetővé tenni a régi traumatikus történeteimet (Kádár Annamária – Mesepszichológia) és azzal, hogyan adjak valamilyen számomra tetsző lezárást azoknak az eseményeknek, amelyek csak úgy lógnak a levegőben mindenféle kellemetlen érzést előidézve (Pálferi).

Mindezek mellett ott lebeg folyton a szemem előtt az, hogy nem kell folyton a múltat elemezni. Nem kell tudósnak, asztrológusnak, vagy prófétának lenni ahhoz, hogy tudjam, a jövő úgyis hoz még kiszámíthatatlan történéseket vagy mintaismétléseket. Ha ezek eljönnek, akkor előkapom a tollat és a papírt, vagy bejelentkezek egy segítőhöz, de addig is élem az életemet.

Összefoglalva négy hatalmas előnyt emelnék ki, amiért nekem bevált az írás:

  1. Kellően lelassította a gondolkodásomat. Ez szerintem azért fontos, mert fejlődni úgy lehet, ha tudod, hogy mit kell fejleszteni. Ahhoz hogy tudd, mit kell fejleszteni, meg kell tudni figyelni magad, azaz jelen kell lenned. Nem rohanhatsz át az életen élményeket hajszolva, össze-vissza kattintgatva, feladatokat pipálgatva. Azaz megteheted, de annak rohadtul nincs rételme. A jelenségeket és az emberi kapcsolatokat úgy lehet megtapasztalni, ha jelen vagy bennük és ehhez le kell lassulni, el kell mélyülni.
  2. Észrevettem az ismétlődő mintáimat. Hozzá kell tenni, hogy ez egy kétélű kard! Nagy haszna van annyiban, hogy meglássam az önkéntelen ismételgetéseimet, és elhatározzam, hogy teszek valamit ellenük, de el is viheti a figyelmet abba az irányba, hogy mindenben a mintát és az ismétlést keresem, azaz beteszem magam a sorsnak kitett áldozat szerepébe és megint lemaradok a jelenről. Mivel mindkét végletet megjártam, én azt tanácsolom, hogy meg kell találni az egyensúlyt a komplett elemzőprogrammá válás és az önkéntelen mintaismétlés között.
  3. Találtam egy lojális, figyelmes „partnert” arra, hogy megbeszéljem vele, mi zajlik bennem. Ez kincset ért főleg az önismereti folyamatom elején, amikor még semmiféle bizalmam nem volt a segítőkben vagy a terapeutákban. A későbbiekben pedig ez a partner felvette a kibic szerepet is, ami garantálta, hogy mindig lesz egy eszköz arra, hogy ne higgyem el minden gondolatomat.
  4. Nagyon mélyen sikerült átlátni a magam és a környezetem romboló működését. De ez ismét kétélű dolog! Mivel a füzeteimet inkább feltárásra, problémamegoldásra használtam, ezért túlnyomó többségben szerepelnek bennük az árnyékos oldalam részei. Jó dolog, ha rálátok erre az oldalamra, de azt tudatosítani kell, hogy én nem az árnyék vagyok. Emiatt hoztam létre azt a „szabályt”, hogy ha egy mód van rá, nem olvasom vissza a füzeteket és emellett időnként összefoglalom a sikereimet, pozitív történéseimet, hogy legyen némi ellensúly.

Váljék egészségetekre!

Fótos János


Ha érdekel az önismeret, a belső munka, az asztrológia, de nem tudod hogyan kezdj bele, vagy hogyan folytasd, akkor olvass bele az “Amit nyújtok” menüpontba és nyugodtan válassz a lehetőségek közül.

Ha esetleg te is írsz/naplózol és elakadtál a folyamattal, tanácsra lenne szükséged, hogyan tedd hatékonyabbá, akkor is megkereshetsz a lenti elérhetőségek bármelyikén és egyeztetünk egy személyes vagy skype-os találkozót.

06-20-445-55-57

fotosjanos@asztropszichologia.hu

Kapcsolat

Facebook


Fejléc kép forrása: www.pixabay.com