A gondolkodásod lomtalanítása 4. rész – A rendszerállítás

Mi van, ha nem csak te gondolkodsz?

Mi van, ha az édesanyád vagy a nagyapád benned élő része gondoltatja veled újra és újra ugyanazokat a dolgokat?

Mi van, ha a saját múltad felfedése egyszerűen nem elég ahhoz, hogy lomtalanítsd a gondolkodásodat?

Ezekhez a kérdésekhez kapcsolódik a rendszerállítás, aminek segítségével tágabban tudjuk értelmezni és oldani a bennünk lévő gátakat. A rendszerállítás legelterjedtebb verziója a családállítás és az alábbiakban róla lesz szó elsősorban.

Miért érdemes időt szánni erre a módszerre?

Röviden azért, mert nem biztos, hogy mindent meg lehet oldani egyéni szinten. Előfordul, hogy egy ponton megakad a pszichoterápia, vagy nem tudunk tovább lépni, akármennyi coach ülést küzdünk is végig.

Nézzük meg először azt, hogy mi is ez a technika?

Ahogy nyugaton fejlődtek a segítői módszerek és a pszichológia, úgy nyílt ki egyre jobban az emberek tudata újabb perspektívák felé. Először még arra korlátozódott a problémáink magyarázata, hogy mit éltünk meg az anyánkkal kapcsolatban. Aztán ezt kibővítették az egész gyerekkorra, majd a magzati létre, majd az egész családunk történéseire a magzati létünk alatt és később egy géniusz még tovább növelte a kört.

Ő volt Bert Hellinger, akinek összeállt, hogy a hatékonyabb gyógyuláshoz figyelembe lehet venni a családenergetikai mezőt is. Azaz az egyént hálózatszerűen lehet kezelni az egész nemzetségével együtt.

Ma már tudjuk, hogy az öröklődés nem kizárólag a géneken keresztül működik. Már bebizonyították, hogy a hibás gének csupán 5%-ban járulnak hozzá a betegségek kialakulásához, az összes többi pszichoszomatikus, azaz a gondolkodás és az érzelmek alakítják. Természetesen a gondolkodásunk mögött ott van hitrendszerünk, a hitrendszerünk mögött pedig a sémáink.

Ez utóbbiak vannak a legmélyebben a tudattalanban és a legritkább esetben alakítjuk ki őket mi magunk. Már megvannak hozzájuk a kinyomó formáink, és ezek a formák a felmenőktől származnak. Hellinger szerintem abban alakított zseniálisat, hogy ezt felismerte és lefordíthatóvá tette.

Szerinte a családban rend van, azaz annak kéne lennie, hogy egészségesen működjenek benne az egyének. Ő a szeretet rendjének nevezte el azokat az összefüggéseket, amelyeket ma is alkalmaznak az állítások során.

A szeretet rendje többek közt azt jelenti, hogy van egy születési sorrend, amit nem lehet átírni. Ha például volt előtted anyukádnak egy meg nem született gyermeke, akkor te második gyerek vagy és az elsőt is el kellene ismerni.

A rend azt is jelenti, hogy a szüleid más besorolás alá esnek, mint te. A szülők a létrehozók, a fenntartók, a táplálók, a gondoskodók, a vezetők. Te pedig nem lehetsz az, aki megmenti, vezeti, uralja őket, vagy esetleg átvállal tőlük terheket, mert te utánuk következel a sorban. Úgy mondják ezt az állítások során, hogy a szülő a nagy, a gyerek a kicsi. Amíg ezt rejtetten felül akarod írni, addig zavar lesz a rendszeredben, mert olyan szerepeket viszel, amelyeket valójában nem kéne.

A rend azt is jelenti, hogy nincs tabu. Azaz ha van a családnak fekete báránya, vagy valamelyik családtagnak eltitkolt kapcsolata, esetleg olyan mocskos vagy bűnös tett, amit legszívesebb mindenki elfelejtene, akkor ezek is napvilágra kell hogy kerüljenek, és el kell foglalják a helyüket a család legendáriumában. Attól semmi nem lesz jobb, ha szőnyeget borítunk rá. Mára már kismillió módon bebizonyították, hogy nem a negatív érzelmek ártanak, hanem az elfojtottak.

A családállítás tehát kinyitja a kapukat a magzati létünk előtti időszakra és megengedi a bepillantást akár hetedíziglen is a múltba.

Hogyan működik?

Senki sem tudja pontosan, de működik. 🙂

De beszéljen erről inkább egy praktizáló szakember:

Valamint ezekben a cikkekben találtok bővebb leírásokat:

Hellinger Intézet

Mindset pszichológia

Én pedig megpróbálom röviden összefoglalni a saját kutatásom eredményeit és a tapasztalataimat.

Hellingerrel majdnem párhuzamosan, a tudomány területén is feltűnt egy férfi, aki racionális módszerekkel kezdte kutatni az energiamezők területét és hallatlanul nagyot alkotott. Őt Rupert Sheldrake-nek hívják (nemrég tartott előadást Magyarországon) és létrehozta a morfogenetikus mező elméletet.

Többek közt azt vizsgálta, hogy miért érzi meg a háziállatunk azt, amikor hazafelé tartunk; miért érzik az emberek, ha figyelik őket hátulról vagy miért érzünk rá arra, ha egy szerettünk éppen hívni fog minket telefonon.

Ugyanolyan eredményekre jutott, mint Hellinger. Van egy hatalmas hálózat, ami összeköti a lényeket és az öt érzékszervünkön túl működik. Ez egyfajta kollektív memória vagy kollektív tudat. Természetesen nem aratott osztatlan sikert, mivel olyan területeket feszeget, amelyekhez a tudósok nem szívesen nyúlnak, de neki köszönhetően már a racionálisabb elmék is elkezdhetik felfedezni mélyebben önmagukat és a létezést.

A családállítás is ezt a morfogenetikus mezőt használja arra, hogy lemodellezzen egy családi állapotot vagy valamilyen élethelyzetet. A mező adott és az összes eddig megtörtént esemény információja benne van, mint valami hatalmas és hiper-gyors könyvtárban.

A terapeuta erre a mezőre hangolódik rá egyre többször és mélyebben a képzése során és később ebbe a mezőbe invitálja azt, aki változtatni szeretne az életén. Az állítás lehet egyéni és csoportos is. Nekem az a véleményem, hogy mindegy melyiket választja az ember, úgyis az állítás vezetőjétől és az állíttató nyitottságától függ az eredmény.

Az alkalom elején meghatározzák a témát amire állítanak és már ez a szándék úgy rendezi a morfogenetikus mezőt, hogy minden információ rendelkezésre álljon. Ha csoportos állításról beszélünk, akkor többen is jelen vannak és ők képviselik a felállítandó helyzet szereplőit. Természetesen egy minimális ráhangolódás vagy relaxáció mindenkinek szükséges a mezőre kapcsolódáshoz. Nincs benne semmiféle ördöngösség, csupán el kell csendesedni és az érzésekre figyelni, a mező már úgyis felállt a szándéknak köszönhetően.

Ha például az a téma, hogy a kliens el tudjon végre költözni otthonról, akkor a mező úgy áll össze, hogy ennek kitudódjon minden akadálya. Azaz, például az anya képviselője azt érzi, hogy feltétlen ragaszkodnia kell a gyerekéhez (aki ugye az állíttató), mert nem veszíthet el több embert az életéből. Majd az állíttató képviselője is megnyilatkozik (ugyanis az állíttató szinte végig kívülről figyeli az állítását), aki azt mondja, hogy fogadalmat tett az apjának, hogy jó fiú lesz belőle, holott ő lánynak született. De amíg fiúvá nem válik, addig nem kaphatja meg az apai áldást. Innentől kezdve az állító terapeuta dolga az, hogy az anyai és apai szálakat is úgy dolgozzák meg, hogy a kliens fel tudjon szabadulni.

A családállítást ma már több iskolarendszer szerint végzik, amelyek eltérő szabályokkal, de ugyanolyan eredményeket szoktak hozni, ha értő kezekben van a technika és a kliens.

Nézzétek meg ezt a videót Daubner Bélától, aki összefoglalja saját szempontjából a módszer lényegét és életből vett példákkal támasztja alá a hasznosságát:


Most pedig áttérek kicsit a saját tapasztalataimra.

Én a legelőnyösebbnek azt tartom, hogy le lehet tenni a technika segítségével azokat a terheket, amelyeket gyerekként, még naiv módon átvállaltunk a szülőktől. Én például egy olyan családban nőttem fel, ahol apám nagyon korán kiesett a szerepéből. Én pedig rejtetten felvettem a családfő szerepét, amit a család női tagjai is rejtetten támogattak. Ez nem azt jelenti, hogy apámat vagy engem afelé manipuláltak volna, hogy megtörténjen a szerepváltás. Szó sincs semmiféle tudatos machinációról. Mindent a sémák és a hitrendszerek lehengerlő ereje intézett a háttérben. Apám számkivetetté vált, én pedig családfőként bekényszerültem anyám mellé, hogy támogassam és ezzel párhuzamosan lemondtam a gyerek/utód szerepről, azaz a saját életemről. Természetesen ebből semmi sem látszott és semmi sem tudatosult akkor.

Azonban néhány állítás során visszaadtam az átvállalt szerepeket és terheket az illetékeseknek, sikerült valamennyire megbékélnem a gyökereimmel, majd a saját szerepem előtt is kinyílt a kapu.

Az egyik állítás néhány percét sosem fogom elfelejteni. „Beleálltam” egy családtagom szerepébe, akiről azt hittem, hogy nagyon fájhat neki az a sok szenvedés, amit átél, de kiderült, hogy teljesen jól érzi magát benne. Ő választotta a szenvedésnek ezt a formáját és örül neki. Paradox, de örül és valójában semmi szüksége sincs a megmentésre. Számomra ez a tapasztalat annyira felszabadító volt, hogy onnantól kezdve felhagytam az önbántással, miszerint én nem segítek vagy enyhítek eleget a szenvedésein. Ez az ő dolga, ő választotta, sőt örül neki, nekem pedig semmi jogom elvenni tőle a fejlődésnek ezt a lehetőségét.

Így tudtam egyre inkább elszakadni otthonról és saját életbe kezdeni mindenféle bűntudat nélkül.

Egy másik döbbenetes tapasztalatom az volt, amikor az Uránia moziban megnéztem az Ön-Tér-Kép című filmet, ami a magyar nemzet állapotának állításáról szólt. A készítők nagyon profin, magyarázatokkal tűzdelve egy komplett állítást vettek filmre a magyarság jelenlegi állapotáról és a lehetséges jövőről.

Aki így szeretné látni, hogyan működik az állítás technikája és még a magyar sorsba is bele akar pillantani, annak feltétlen ajánlom, hogy januárban nézzen be az Urániába: Ön-Tér-Kép


Fótos János

06-20-445-55-57

fotosjanos@asztropszichologia.hu

Kapcsolat

Facebook


Fejléc kép forrása: www.pixabay.com